DALRIADA LYRICS

1. Zách Klára

Rossz időket érünk,
Rossz csillagok járnak.
Isten ója nagy csapástól
Mi magyar hazánkat!

Királyasszony kertje
Kivirult hajnalra:
Fehér rózsa, piros rózsa...
Szőke, leány, barna.

"Királyasszony, néném,
Az egekre kérném:
Azt a rózsát, piros rózsát
Haj, beh szeretném én!

Beteg vagyok érte,
Szívdobogást érzek:
Ha meghalok, egy virágnak
A halottja lészek!"

"Jaj! öcsém, Kázmér,
Azt nem adom százér! -
Menj! haragszom... nem szégyelled?...
Félek, bizony gyász ér!

Sietős az útam,
Reggeli templomra:
Ha beteg vagy, hát fekügy le
Bársony pamlagomra." -

Megyen a királyné,
Megyen a templomba;
Szép virágok, deli szűzek
Mind követik nyomba.

Könyörögne, - nem tud,
Nem tud imádkozni;
Olvasóját honn feledé:
Ki megyen elhozni?

"Eredj fiam, Klára,
Hamar, édes lyányom!
Megtalálod a térdeplőn,
Ha nem a diványon."

Keresi a Klára,
Mégsem akad rája:
Királyasszony a templomban
Oly nehezen várja!

Keresi a Klára,
Teljes egy órája:
Királyasszony a templomban
De hiába várja.

Vissza se megy többé
Deli szűzek közzé:
Inkább menne temetőbe
A halottak közzé.

Inkább temetőbe,
A fekete földbe:
Mint ama nagy palotába
Ősz atyja elébe!

"Hej! lányom, lányom!
Mi bajodat látom?
Jöszte, borúlj az ölemre,
Mondd meg, édes lyányom."

"Jaj, atyám! nem - nem -
Jaj, hova kell lennem!
Hadd ölelem lábad porát, -
Taposs agyon engem...!"

Harangoznak délre,
Udvari ebédre;
Akkor mene Felicián
A király elébe.

A király elébe,
De nem az ebédre:
Rettenetes bosszuálló
Kardja - volt kezébe'.

"Életed a lyányért
Erzsébet királyné!"
Jó szerencse, hogy megváltja
Gyönge négy ujjáért.

"Gyermekemért gyermek:
Lajos, Endre, halj meg!"
Jó szerencse, hogy Gyulafi
Rohan a fegyvernek.

"Hamar a gazembert...
Fiaim, - Cselényi...!"
Ott levágák Feliciánt
A király cselédi. -

"Véres az ujjad,
Nem vérzik hiába:
Mit kivánsz most, királyi nőm,
Fájdalom díjába?"

"Mutató ujjamért
Szép hajadon lányát;
Nagy ujjamért legény fia
Borzasztó halálát;

A másik kettőért
Veje, lánya végét;
Piros vérem hullásaért
Minden nemzetségét!"

Rossz időket érünk,
Rossz csillagok járnak.
Isten ója nagy csapástól
Mi magyar hazánkat! -

[English translation:]

Clara Zách

The garden of the queen
Blooms over night all green;
Here a white rose, there a red rose —
Brown maids and blonde are seen.

“Dame Queen, my sister dear,
For heaven I pray thee, hear;
This brightest red rose of thy maids
My heart I would hold near.”

“Ill is my heart for her,
For her doth beat and stir;
If I should die. this fairest flower
Hath caused my sepulchre.”

“Hear, Casimir, I say;
I cannot give away
Her for a hundred — I am wroth —
Some woe I dread to-day.

“Now must I wend my way
At early mass to pray.
If thou art sick, thy heavy head
Here on my cushion lay.”

The queen thus goeth straight
Unto the church in state;
The lovely flowers, her virgins fair,
Attend on her to wait.

Fain would she pray, but, lo!
She cannot now do so.
Her rosary she hath forgot;
Who now for it will go?

“Go, bring it Clara dear,
It is my cushion near.
Or in the oratory which
My daily prayer doth hear.”

9-10
Clara for it hath been
Gone full an hour, I ween;
And in the church, while she doth search,
In vain doth wait the queen.

She cometh back no more
Unto the virgin corps:
Rather would she among the dead
Lie cold and shrouded o’er.

Rather into the tomb,
Into black earth’s gloom,
Than in her gray-haired father’s hall
Would she her place resume.

“My child, my daughter, say.
What troubleth thee, I pray;
Come to my breast and there confide.
And wipe thy tears away.”

“Father, it may not be;
Ah, what shall come to me!
Let me embrace thy feet, and then
Cast me off utterly.”

The noon bell’s strident peal
Calls to the royal meal;
Just as Felician goes to meet
His King, but not to kneel.

His King indeed to meet,
But not with him to eat.
A direful vengeance he hath vowed,
His sword gleams as with heat.

“O, Queen Elizabeth!
I come to seek thy death
For my child’s wrong” — her fingers four
He cuts as this he saith;

“For mine, thy children twain,
Louis and Andrew, slain
Shall be!” But then Gyulafi stays
The sword from further stain.

“Quick to the rescue, men;
Cselényi, come!” and then
Felician soon the minions round
Seize and disarm and pen.

“Thy fingers bleed I see,
For naught this shall not be!
What dost them ask, most gracious queen,
For this hurt done to thee?”

“For my first finger there
I ask his daughter fair,
And for the next his knightly son’s
Dread death shall be my care.

“Then for the other two
His son-in-law shall rue
And daughter; in his race’s blood
My hands I will imbrue.”

An evil day draws nigh;
Ill stars gleam in the sky;
Protect our Magyar fatherland
From ill, O God on high!

[Translation by William N. Loew]
[the translation the 9th and the 10th verses have been fused]

2. János Pap Országa (Részlet)

Büszke, harcos, kalandor nép
Volt a magyar nemzet,
Kétélű kard, mely ha moccant,
Jobbra-balra sebzett;
S jobbra-balra, merre fordult,
A fegyvernek éle,
Puszta lett a népes ország
És üvöltött rajta végig
Farkasok zenéje.

"Ázsiának sáska-féle
Kóborló pogánya,
Isten a te lelkedet bár
Mind pokolra hányja!
Ne legyen az üdvösségben
Soha semmi részed:
Lelked üdvösségeért nem;
De saját bőrünk javáért
Megtéritünk téged."

Legott a királyi székre
Német ember hágott,
Aki fogta, másnak adta
Titkon az országot.
S azzal, hogy másnak adta
S a magyart megrontá,
Iszonyú belháborúban
Magyar a magyarnak vérét
Esztendőkig ontá.

Attól kezdve többször is volt
János pap országa.
Sült galamb, borral folyó ér
És ingyen-kaláka;
Melyekért a jó magyar nép
Mindenét oda adta,
S tett olyat részeg fejével
Hogy, mikor kijózanodott,
Siratta.

Most is vannak, akik ilyen
Hizlalóba vágynak:
Lomhán a gyomornak élni
És élni az ágynak;
Kik előtt, a hashoz mérve,
A haza sem drága,
S midőn ez küzdésre készti,
Felsohajtnak: jöjj el, (jöjj el)
János pap országa.

3. Bor Vitéz

Ködbe vész a nap sugára,
Vak homály ül bércen völgyön.
Bor vitéz kap jó lovára:
"Isten hozzád, édes hölgyem!"

Vak homály ül bércen völgyön,
Hűs szél zörrent puszta fákat.
"Isten hozzád, édes hölgyem!
Bor vitéz már messze vágtat."

Hűs szél zörrent puszta fákat.
Megy az úton kis pacsirta.
Bor vitéz már messze vágtat,
Szép szemét a lyány kisírta.

Megy az úton kis pacsirta:
Hova megyen? hova ballag?
Szép szemét a lyány kisírta:
Szólt az apja: férjhez adlak!

Hova megyen? hova ballag?
Zúg az erdő éji órán.
Szólt az apja: férjhez adlak:
Eskü elől szökik a lyány.

Zúg az erdő éji órán,
Suhan, lebben a kísértet.
Eskü elől szökik a lyány:
Szól vitéz Bor: "jöttem érted."

Suhan, lebben a kísértet,
Népesebb lesz a vad tájék.
Szól vitéz Bor. "jöttem érted
Elesett hős, puszta árnyák."

Népesebb lesz a vad tájék,
Szellem-ajkon hangzik a dal
"Elesett hős, puszta árnyék,
Édes mátkám, vígy magaddal!"

Szellem-ajkon hangzik a dal,
Indul hosszú nászkíséret.
"Édes mátkám, vígy magaddal!"
- "Esküvőre! úgy ígérted."

Indul hosszú nászkíséret,
Egy kápolna romban ott áll.
"Esküvőre! úgy ígérted."
Zendül a kar, kész az oltár.

Egy kápolna romban ott áll,
Régi fényét visszakapja.
Zendül a kar, kész az oltár,
Díszruhában elhunyt papja.

Régi fényét visszakapja,
Ezer lámpa, gyertya csillog.
Díszruhában elhunyt papja;
Szól az eskü: kéz kezet fog.

Ezer lámpa, gyertya csillog, -
Künn az erdő mély árnyat hány.
Szól az eskü: kéz kezet fog;
Szép menyasszony színe halvány.

Künn az erdő mély árnyat hány,
Bagoly sí a bérci fok közt.
Szép menyasszony színe halvány -
Halva lelték a romok közt.

[English translation:]

Bor, the hero.

The sun hath almost run his course;
Over hill and vale is shade —
Bor the hero mounts his horse,
“Farewell, sweet and pretty maid.”

Over hill and vale is shade,
Chilly winds the dry twigs sway;
“Farewell, sweet and pretty maid,
Bor the hero rides away.”

Chilly winds the dry twigs sway,
Lo! a singing lark is near.
Bor the hero is ’away,
Freely flows the maiden’s tear.

Lo! a singing lark is near,
Whither goes it, whither has fled?
Freely flows the maiden’s tear;
Saith the father: “Thou must wed.”

Whither goes it, whither has fled?
O’er the wood hath crept the night:
Saith the father: “Thou must wed!”
But the maiden flees troth-plight.

O’er the wood has crept the night;
Ghastly seems each bush and tree;
But the maiden flees troth-plight,
Hero Bor says: “Come to me!”

Ghastly seems each bush and tree.
Life, it seems, the scene invades.
Hero Bor says, “Come to me.”
Spirit knight from land of shades!

Life, it seems, the scene invades,
Spirit lips now chant a song.
“Spirit knight from land of shades,
My dear spouse, take me along.”

Spirit lips now chant a song.
Then a bridal train draws near.
“My dear spouse, take me along,
Thou mad’st oath to wed me, dear.”

Then a bridal train draws near,
Now a ruined church they pass:
“Thou mad’st oath to wed me, dear;
All are met for holy mass.”

Now a ruined church they pass,
Brightly lit as e’er before;
All are met for holy mass,
Festive robes the dead priest wore.

Brightly lit as e’er before,
Brightly gleam a thousand lights:
Festive robes the dead priest wore,
“Hand in hand,” the vow unites.

Brightly gleam a thousand lights,
Darkness rests o’er hill and vale;
“Hand in hand,” the vow unites,
White the bride’s face, deadly pale.

Darkness rests o’er hill and vale;
Shrieks an owl in wild dismay,
While the bride’s face, deadly pale —
In the ruins dead she lay.

[Translation by William N. Loew]

4. Ágnes Asszony (1. Rész)

Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
"Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
"Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Jön a hajdu: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan.
"Jaj, galambom, hogy' mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!"
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mély a börtön: egy sugár-szál
Odaférni alig képes;
Egy sugár a börtön napja,
Éje pedig rémtül népes.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Szegény Ágnes naphosszanta
Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, - a sugárka
Mind beléfér egy fél szembe.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mert, alighogy félre fordul,
Rémek tánca van körűle;
Ha ez a kis fény nem volna,
Úgy gondolja: megőrűlne.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Ím azonban, időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Öltözetjét rendbe hozza,
Kendőjére fordít gondot,
Szöghaját is megsimítja
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Hogy belép, a zöld asztalnál
Tisztes őszek űlnek sorra;
Szánalommal néznek ő rá,
Egy se mérges, vagy mogorva.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Fiam, Ágnes, mit miveltél?
Szörnyü a bűn, terhes a vád;
Ki a tettet végrehajtá
Szeretőd ím maga vall rád."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Ő bitón fog veszni holnap,
Ő, ki férjedet megölte;
Holtig vízen és kenyéren
Raboskodva bünhödöl te."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Körültekint Ágnes asszony,
Meggyőződni ép eszérül;
Hallja a hangot, érti a szót,
S míg azt érti: "meg nem őrül."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

De amit férjéről mondtak
A szó oly visszásan tetszik;
Az világos csak, hogy őt
Haza többé nem eresztik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

[English translation:]

Mistress Agnes (Part 1)

Mistress Agnes in the streamlet
Comes to wash her linen sheet;
Downward is the blood-stained cover
Carried by the current fleet.
Father of mercy, forsake me not!

“Mistress Agnes, what thing wash you?”
Boys now ask her from the street.
“Children, go away, keep quiet;
Chicken’s blood hath stained my sheet.”
Father of mercy, forsake me not!

Neighbouring women then come asking:
“Where’s thy husband, Agnes, say?”
“Why, my dears at home he sleepeth;
Go not in and wake him, pray.”
Father of mercy, forsake me not!

“Mistress Agnes,” says the sheriff,
“Come to prison now with me.”
“O, my dove, I cannot go till
From all stains this sheet is free.”
Father of mercy, forsake me not!

Deep the prison, one ray only
To the darkness bringeth light;
This one gleam its day illumines;
Ghosts and visions crowd the night.
God of mercy, forsake me not!

All day long poor Mistress Agnes,
Fronting this faint glimmer sits;
Looks and glares at it unceasing
As before her eyes it flits.
Father of mercy, forsake me not!

For, whene’er she looketh elsewhere,
Ghosts appear before her eyes;
Did this one ray not console her;
Sure, she thinks, her reason flies.
Father of mercy, forsake me not!

In the course of time her prison
Opened is, and she is led
To the court; before the judges
Stands she without fear or dread.
Father of mercy, forsake me not!

She is dressed with such precision
One might almost think her vain;
Even her hair is smooth and plaited
Lest they think she is insane.
Father of mercy, forsake me not!

In the hall around the table
Sit the judges in concern;
Full of pity they regard her,
None is angry, none too stern.
Father of mercy, forsake me not!

“Child, what hast thou done? Come, tell us
Grave the charge against thee pressed;
He, thy lover, who committed
This fell crime, hath now confessed.
Father of mercy, forsake me not!”

“He will hang at noon to-morrow.
Since thy husband he hath killed;
And, for thee, a life-long captive
Thou shalt be; the court hath willed.”
Father of mercy, forsake me not!

Mistress Agnes, seeking clearness,
Striveth to collect her mind;
Hears the voice and knows the sentence;
Clear of brain herself doth find.
Father of mercy, forsake me not!

What they say about her husband
Well she cannot comprehend,
Only understands that homeward
More her way she may not wend.
Father of mercy, forsake me not!

5. Ágnes Asszony (2. Rész)

Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek:
Sürgetős munkám van otthon,
Fogva én itt nem űlhetek."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!"
Oh! irgalom atyja ne hagyj el.

Összenéz a bölcs törvényszék
Hallatára ily panasznak.
Csendesség van. Hallgat a száj,
Csupán a szemek szavaznak.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el

Mert hiában tiszta a gyolcs,
Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S épen úgy, mint akkor éjjel.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Virradattól késő estig
Áll a vízben, széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a víz fodra csillog,
Maradozó csattanással,
Fehér sulyka messze villog.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

És ez így megy évrül-évre,
Télen-nyáron, szünet nélkül;
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Őszbe fordul a zilált haj,
Már nem holló, nem is ében;
Torz-alakú ránc verődik
Szanaszét a síma képen.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa -
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

[English translation]

Mistress Agnes (continue)

Forthwith she commences weeping,
Freely flow her tears as showers;
Like the wet from swans down rolling,
Dew-drops from the lilac flowers.
Father of mercy, forsake me not!

“O, dear Sirs and Excellencies,
Look to God, I pray of you;
I cannot remain in prison,
I have work at home to do.
Father of mercy, forsake me not!

“For a stain is on my linen,
Blood that I must wash away
God! if I should fail to do it,
Dread things happen to me may.”
Father of mercy, forsake me not!

Then at this appeal the judges
At each other look aghast;
Silent all and mute their voices;
By their eyes the die is cast.
Father of mercy, forsake me not!

“Thou art free; go home, poor woman;
Go and wash thy linen sheet;
Wash it clean and may God strengthen
And with mercy thee entreat!”
Father of mercy, forsake me not!

And poor Agnes in the streamlet
Goes to wash her linen sheet;
Downward is her now clean cover
Carried by the current fleet.
Father of mercy, forsake me not!

Snow-white long has been her linen;
Trace is none of red blood-stain;
Yet poor Agnes ever sees it,
Blood-red still she sees it plain.
Father of mercy, forsake me not!

From the early dawn till evening.
Sitting there, she laves the sheet;
Waves may sway her trembling shadow,
Winds her grizzled tresses greet.
Father of mercy, forsake me not!

When the streamlet in the moonlight
Shimmers, and her mallet gleams,
By the streamlet’s bank she washes,
Slowly beating as in dreams.
Father of mercy, forsake me not!

Thus from year’s end unto year’s end,
Winter, summer, all year through,
Heat her dew-soft cheek doth wither,
Frosts her feeble knees make blue.
Father of mercy, forsake me not!

And the grizzled hair turns snowy,
Raven, ebon now no more;
While the fair soft face of wrinkles,
Sad to see, augments its store.
Father of mercy, forsake me not!

Mistress Agnes in the streamlet
Washeth still her ragged sheet;
Downward are the cover’s remnants
Carried by the current fleet.
Father of mercy, forsake me not!

[Translation by William N. Loew]
[The original poem is not divided into two parts.]

6. Szent László (1. Rész)

Monda Lajos, a nagy király:
Eredj szolgám, Laczfi Endre,
Küldj parancsot, mint a villám,
Köss nehéz szablyát övedre:
A tatártól nagy veszélyben
Forog Moldva, ez a véghely:
A tatárra veled menjen
Tízezernyi lófő székely.

Kél Budáról Laczfi Endre,
Veszi útját Nagy-Váradnak
Kölestermő Kunság földén
Jó csatlósi áthaladnak;
Várad kövecses utcáin
Lovuk acél körme csattog,
Messze fénylik a sok fegyver,
Messze döng a föld alattok.

Hallja László a templomban,
Körösvíznek partja mellett;
Visszatér szemébe a fény,
Kebelébe a lehellet;
Koporsója kőfedelét
Nyomja szinte három század:
Ideje már egy kevéssé
Szellőztetni a szűk házat.

Köti kardját tűszőjére
S fogja a nagy csatabárdot,
Mellyel egykor napkeleten
A pogánynak annyit ártott;
Félrebillent koronáját
Halántékin igazítja;
- Éjféltájban lehetett már, -
A vasajtót feltaszítja.

És megindul, ki, a térre,
És irányát vészi jobbra,
Hol magasan felsötétlik
Ércbül öntött lovagszobra;
Távolról megérzi a mén,
Tombol, nyerít, úgy köszönti,
Megrázkódik a nagy ércló
S érclovagját földre dönti.

Harci vágytól féke habzik,
Kapál, nyihog, lángot fúvall;
László a nyeregbe zörren
S jelt ad éles sarkantyúval;
Messze a magas talapról,
A kőlábról messze szöktet;
Hegyén völgyön viszi a ló
A már rég elköltözöttet.

Egy ugrás a Kalvária
És kilenc a Királyhágó;
Hallja körme csattogását
A vad székely és a csángó:
Ám a lovat és lovagját
Élő ember nem láthatja;
Csudálatos! de csudákat
Szül az Isten akaratja.

Három teljes álló napig
Vívott a pogánnyal Laczfi;
Nem hiányzott a székely szív,
De kevés a székely harcfi,
Míg a tatár - több mint polyva,
Vagy mint a puszták fövénye -
Sivalkodik, nyilát szórja,
Besötétül a nap fénye.

Már a székely alig győzi,
Már veszélyben a nagy zászló;
De fölharsog a kiáltás:
"Uram Isten és Szent László!"
Mint oroszlán, ví a székely,
Megszorítva, nem megtörve...
Most a bércen, láthatatlan,
Csattog a nagy ércló körme.

7. Szent László (2. Rész)

"Ide, ide jó vitézek!"
Gyüjti népét Laczfi Endre:
Hát egyszer csak vad futással
Bomlik a pogányság rende;
Nagy tolongásnak miatta
Szinte már a föld is rendül;
Sok megállván mint egy bálvány,
Leragad a félelemtül.

Sokat elüt gyors futtában
A repülő kurta csákány;
Sok ki nem mozdul helyéből
Maga rab lesz, lova zsákmány.
Foglyul esett a vezér is
Atlamos, de gyalázatja
(Nehéz sebben vére elfoly)
Életét meg nem válthatja.

Fel, Budára, Laczfi Endre
Számos hadifoglyot indít;
Annyi préda, annyi zászló
Ritka helyen esik, mint itt.
Rabkötélen a tatárság
Félelemtül még mind reszket.
És vezeklik és ohajtja
Fölvenni a szent keresztet.

Hogy elértek Nagy-Váraddá,
- Vala épen László napja -
Keresztvízre áll a vad faj,
Laczfi lévén keresztapja.
Összegyűl a tenger néző
Hinni a csodába, melyet
Egy elaggott, sírba hajlott
Ősz tatárnak nyelve hirdet:

"Nem a székely, nem is Laczfi,
Kit Isten soká megtartson;
Hanem az a: László! László!
A győzött le minket harcon:
A hívásra ő jelent meg,
Vállal magasb mindeneknél
Sem azelőtt, sem azóta
Nem láttuk azt a seregnél.

Nagy lovon ült a nagy férfi,
Arca rettentő, felséges;
Korona volt a fejében
Sár-aranyból, kővel ékes;
Jobb kezében, mint a villám
Forgolódott csatabárdja:
Nincs halandó, földi gyarló
Féreg, aki azt bevárja.

Mert nem volt az földi ember,
Egy azokból, kik most élnek:
Feje fölött szűz alakja
Látszott ékes nőszemélynek;
Koronája napsugárból,
Oly tündöklő, oly világos! -"
Monda a nép: az Szent-László,
És a Szűz, a Boldogságos.

S az öreg tatár beszédét,
Noha kétség nincs felőle;
Bizonyítá a templomnak
Egy nem szavajátszó őre:
Hogy három nap a sirboltban
Lászlót hiába kereste;
Negyednapra átizzadva
Találtatott boldog teste.

8. A Walesi Bárdok (1. Rész)

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.
Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?
S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?
Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.
S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.
Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;
S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.
Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?
Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!

[English translation:]

The Bards of Wales

Edward the king, the English king,
Bestrides his tawny steed,
"For I will see if Wales," said he,
"Accepts my rule indeed.

"Are stream and mountain fair to see?
Are meadow grasses good?
Do corn-lands bear a crop more rare
Since wash'd with rebel's blood?

"And are the wretched people there,
Whose insolence I broke
As happy as the oxen are
Beneath the driver's yoke?

"In truth this Wales, Sire, is a gem,
The fairest in your crown:
The stream and field rich harvest yield,
And fair and dale and down.

"And all the wretched people there
Are calm as man could crave;
Their hovels stand throughout the land
As silent as the grave."

Edward the king, the English King
Bestrides his tawny steed;
A silence deep his subjects keep
And Wales is mute indeed.

The castle named Montgomery
Ends that day's journeying;
The castle's lord, Montgomery,
Must entertain the king.

Then game and fish and ev'ry dish
That lures the taste and sight
A hundred hurrying servants bear
To please the appetite.

With all of worth the isle brings forth
In dainty drink and food,
And all the wines of foreign vines
Beyond the distant flood.

"You lords, you lords, will none consent
His glass with mine to ring?
What? Each one fails, you dogs of Wales,
To toast the English king?

"Though game and fish and ev'ry dish
That lures the taste and sight
Your hand supplies, your mood defies
My person with a slight.

"You rascal lords, you dogs of Wales,
Will none for Edward cheer?
To serve my needs and chant my deeds
Then let a bard appear!"

9. A Walesi Bárdok (2. Rész)

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.
Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.
Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.
"Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!
Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!"
Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.
"Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.
Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.
De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:
"Elhullt csatában a derék -
No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.
Emléke sír a lanton még -
No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."
Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!
Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -
S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.
Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd.

[English translation:]

The Bards of Wales (continue)

The nobles gaze in fierce amaze,
Their cheeks grow deadly pale;
Not fear but rage their looks engage,
They blanch but do not quail.

All voices cease in soundless peace,
All breathe in silent pain;
Then at the door a harper hoar
Comes in with grave disdain:

"Lo, here I stand, at your command,
To chant your deeds, O king!"
And weapons clash and hauberks crash
Responsive to his string.

"Harsh weapons clash and hauberks crash,
And sunset sees us bleed,
The crow and wolf our dead engulf -
This, Edward, is your deed!

"A thousand lie beneath the sky,
They rot beneath the sun,
And we who live shall not forgive
This deed your hand hath done!"

"Now let him perish! I must have"
(The monarch's voice is hard)
"Your softest songs, and not your wrongs!"
In steps a boyish bard:

"The breeze is soft at eve, that oft
From Milford Havens moans;
It whispers maidens' stifled cries,
It breathes of widows' groans.

"You maidens, bear no captive babes!
You mothers, rear them not!"
The fierce king nods. The lad is seiz'd
And hurried from the spot.

Unbidden then, among the men,
There comes a dauntless third
With speech of fire he tunes his lyre,
And bitter is his word:

"Our bravest died to slake your pride -
Proud Edward, hear my lays!
No Welsh bards live who e'er will give
Your name a song a praise.

"Our harps with dead men's memories weep.
Welsh bards to you will sing
One changeless verse - our blackest curse
To blast your soul, O king!"

"No more! Enough!" - cries out the king.
In rage his orders break:
"Seek through these vales all bards of Wales
And burn them at the stake!"

His men ride forth to south and north,
They ride to west and east.
Thus ends in grim Montgomery
The celebrated feast.

Edward the king, the English king
Spurs on his tawny steed;
Across the skies red flames arise
As if Wales burned indeed.

In martyrship, with song on lip,
Five hundred Welsh bards died;
Not one was mov'd to say he lov'd
The tyrant in his pride.

10. A Walesi Bárdok (3. Rész)

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!
Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."
Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...
De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.

[English translation]

The Bards of Wales (continue)

"'Ods blood! What songs this night resound
Upon our London streets?
The mayor shall feel my irate heel
If aught that sound repeats!

Each voice is hush'd; through silent lanes
To silent homes they creep.
"Now dies the hound that makes a sound;
The sick king cannot sleep."

"Ha! Bring me fife and drum and horn,
And let the trumpet blare!
In ceaseless hum their curses come -
I see their dead eyes glare..."

But high above all drum and fife
and trumpets' shrill debate,
Five hundred martyr'd voices chant
Their hymn of deathless hate.

[Translation by Watson Kirkconnell]

[Although doubted by scholars, it is strongly held in the oral tradition that King Edward I of England had five hundred bards executed after his conquest of Wales in 1277, lest they incite the Welsh youth to rebellion by reminding them in their songs of their nation's glorious past.
Notes of Janos Arany]

[Arany wrote this poem when the Austrian Emperor Franz Joseph first visited Hungary after he defeated it in its 1848-49 War of Independence. Originally he was asked to write a poem to praise the Emperor.]

[The original poem is not divided into parts.]

11. A Rab Gólya (Részlet)

Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrepűlne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.

Tűnődik, féllábon állván,
El-elúnja egyik lábán,
Váltogatja, cserélgeti,
Abban áll a
Múlatsága,
Ha beléun, újrakezdi.

[English translation:]

The captive stork (Partial)

A lonely captive stork doth stand,
With courtyard walls on every hand;
Fain would he wing his flight afar;
Across the sea
His way would be,
But pinions clipped his soaring bar.

He stands upon one foot to dream;
Then shifts it; weary he doth seem.
Thus changing he the time doth spend —
Naught else to do
The whole day through,
Save shift and change without an end.

His head beneath his wing he lays;
Into the distance would oft gaze;
In vain; four walls are round about.
Four walls of brick,
So high and thick,
’Tis vain to strive to pierce without.

True, he could look up to the sky,
But no desire directs his eye;
Free storks above fly far away,
Fair lands to see,
While vainly he
Doth long to end his doomed stay.

He waits, waits ever, longs in vain,
That his maimed wings may grow again,
That he once more to heaven may soar;
There, where his way
No limits stay,
Free homelands he can travel o’er.

The country glows with autumn sheen,
But no more storks at all are seen,
Save one poor loiterer, who doth dwell —
A captive left,
Of freedom reft,
Immured within a narrow cell.

The cranes have not yet made their start,
But even they will soon depart.
He sees them not; he only hears
Too well above
The notes thereof —
The birds of passage in his ears.

Once and again he oven tries
Upon his crippled wings to rise;
Ah! they would raise him up on high,
Nor hold him low,
Were it not so
That they were clipped so cruelly.

Poor orphan stork, poor stork, ’tis vain;
Thy pinions ne’er will grow again,
E’en though the winter should be o’er;
For if they grew.
False men anew
Would clip them even as before.

[Translation by William N. Loew]

12. Szondi Két Apródja (1. Rész)

Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.

Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet.

"Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillőt egy huri nyakra!"

"Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
És pengeti, pengeti, sírván:"

...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Meg nem marad itt anyaszülte.

"Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma,
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs...
Ali győzelem-ünnepe van ma!"

Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni.

[English translation:]

The Two Pages Of Szondi (Part 1)

The ruins of Dregel have sunk in the clouds
The setting sun peers back, fight-worn is its red gaze,
opposite, a gentle green-grassed hill of mounds
with a spear and a flag that the wind frays.

Two youths are kneeling with lutes in their hands
- looks as if there were a cross struck to the spear's stem -
with victory shouts proud Ali cheers his bands
and he dances and praises and feasts them.

"Szondi's two pages, why do they not come?
Rose-bushes with angels' voice - they rhyme no fury -
let them weave a wreath of songs here to become
the bejewelled neck of a Houri."

"See there, on the hill-top, next to the green mound
the infidel captain's spear and flag they're guarding -
there kneels your precious pair - and sweet is the sound
of their lutes which they pluck with eyes smarting."

"Then Marton, the priest of Nagyoroszi climbed up,
sent by Ali's haughty message as befriender:
`Look, good Captain Szondi, you might as well give up;
woman-born, you all die or surrender."'

("Handsome troubadours, on this sad, barren mound
by this cross and spear you've lost reason for chanting -
come with me, where's dancing, honey, merry sound;
you'll be dined there with sherbet and dancing.")

"Palm-buds, figs and sherbet, all the south's rich fruit
all that grows and ripens in lands of the Sultan -
sweetly scented spices, balm, fragrance acute,
come on! Join Ali's feast, quit the sulking!"

"`Go good father Marton, this is my response:
Szondi never wanted mercy from your master -
from the hands of Jesus flow true mercy's fonts;
it's to Him I commend the disaster!' "

[Translated by Makkai Ádám]

13. Szondi Két Apródja (2. Rész)

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
Pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
Töri Drégel sziklai várát.

"Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdőn, - leskel a hold:
Idekinn hideg éj sziszeg aztán!"

A vár piacára ezüstöt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
Szügyeikben tőrt keze forgat.

"Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -;
Zengjétek Alit ma helyette!"

Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -
Vele halni meg, ócska ruhába'!

"S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;
Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
Fiaim, hozzá köt a hála!"

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze ragyog vala balján.

"Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még,
Bár álgyugolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!... Azonban elég:
Ali majd haragunni fog érte."

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét.

"Vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak."

Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte!

[English translation:]

The Two Pages Of Szondi (Part 2)

"`Let the canons roar, then!' heathen Ali speaks;
bombs shower on Dregel, hailstorming grenades fall -
hell's fiery legions rise to scale the peaks
hammering at the fortress' stone wall."

"Gentlemen handsome, the sun's gone to sleep,
over its shoulders are red robes of a kaftan;
wind strikes up the wood-stems, moon spies through the deep,
chilly night swishes o'er the dead captain."

"On the fortress' square all the silver and gold
Szondi has them build a treasure-pyre mighty;
with dagger in hand he must, fearless and bold,
put to death every whinnying palfrey."

"Well then, what of it now, so good Szondi fell.
...Ali acted nobly... Gave him a hero's rest.
He rests on the hilltop - this is what befell -
Start singing of Ali! Give him your songs' very best!"

"Well... he had two minstrels, a pair of orphaned boys,
clad them in the best clothes, velvety and soft-hued,
he would not allow them to die in garments soiled
so they mourn ... feeling sad, over-valued."

"He sent us to Ali... `Ali's lavish, Ali's good,
harsh sun will not darken your fair faces with him -
you'll sleep in his tent - there's no wind, but good food,
come on boys, pay your accolades to him!"'

"Szondi fought with thousands! Alone, he, and in vain!
Holding off the ruin with his own back merely -
armies fell in droves by his mighty sword slain
in his left hand his hauberk shone fiercely..."

"True... He fought like Rustem' - it can't be denied -
though his knees and sinews by our guns were broken,
true... I saw the fight... But stop! Ali will chide,
and his wrath must not vainly be woken!"

"Like crops fell the corpses, the Turks fell or fled,
littering the valley like landfill all gory.
He stood on the blood-soaked peak of his death
and awaited his own end with glory."

"Well, when will you stop? Won't you come to an end
whimpering the praises of your clumsy leader?
To hell with you bastards! To our whip you will bend
and you'll languish in Lord Ali's slammer!"

Let his eyes run dry that butchered such a lord
wither, O God, the arms that halted Szondi's darting,
spare mercy, O God, on none who could afford
be the cause of his early departing.

[Translated by Makkai Ádám]

[The Siege of Drégely began on 6 July 1552 when an Ottoman army of 12,000
men led by Hadim Ali Pasha arrived at the gates of Drégely Castle. In that
afternoon the first wave of Turkish cannon fire brought down the decayed
castle walls and the Janissaries captured the lower castle courtyard
without a fight. The next morning the Turks attacked but were defeated by
Szondy and his infantrymen, the Hajdús. Despite outnumbering them by 12 to
1, the Janissaries were defeated by Szondy's 100 Hajdús. After
acknowledging the bravery of his opponent Ali Pasha decided to launch a
full scale cannonade the next day. The walls were destroyed by noon on 8
July.

On 9 July 1552 Ali Pasha prayed to Allah in the early morning and
requested victory. He decided to send the local Catholic priest to Szondy
and offer him a choice: either to surrender and be given safe passage and
escort to Upper Hungary, or to perish. Szondy sent his scribe and servant
with his answer to Ali Pasha saying "Spare the boys and let God settle the
fate of this castle". In the afternoon the Janissaries attacked and Szondy
ordered the last cannonade to be fired and ordered a full scale attack
against the Turks. Four hours of intensive fighting ensued until Szondy's
forces were reduced to sixty men. Szondy led the attack and was shot
through the knee and fought even on his knees until he was brought down by
the Turks.]







DALRIADA LYRICS