DALRIADA LYRICS

1. Intro

2. Védj Meg Láng

Védj meg láng
Erdő mélye rejt el
Nem vezet út, nehogy
Így érjen el a végzet

Nézz hát rám!
Bánat nem felejt el
Szép Daliám
Hol lellek hát meg Téged?

Elmúlt tán...
Minden mi dalban éled
Éj viharán
Elvesztem végleg lépted

Bújtass, Láng!
Bánat kínja éget
Szép Daliám
Hol lellek hát meg Téged?

Védj meg Fény a gonoszoktól!
Álmaimban izzó máglya
Dallamod él, bút messze űz
Sose érjen véget az ének!

Anyám, anyám, édes jó Anyám
Te voltál az én szerető dajkám
Születésem napján, jaj de nagyon örültél
Katonának mégis fölneveltél
Világ, világ, idegen, nagy világ
Eső nélkül nem nyílik a virág
Rózsám szíve meghasad a magánytól
Búcsú nélkül vágtattam el a Babámtól

Járom az utat
Az ismeretlen előttem
Szép vitézemet
Kutatja szárnyaló énekem
Ó,az én szívem mindig ilyen marad
Őszinte, hűséges, szerelmes és szabad
Ültünk zsongó tavaszkor
Nagy tölgy tövében
Énekeltünk selymes fűben
Madárka szívében
Néztük a Napot
És lelkünk megtelt vele
Merítettünk kék vízből
Hol csorog hegynek ere

Vén világból hajt csak egyre
Fáklyafény táncol nevetve
Naplemente égre festve
Otthont mutat a fény
Gonosz átok vére verje
Köd, ború elűzve messze
Nóta szárnyra, harc feledve
Otthont mutat a fény

Védj meg Fény a gonoszoktól!
Álmaimban izzó máglya
Dallamod él, bút messze űz
Sose érjen véget az ének!

3. Népdal

Hatalmas hegy az élet vizén,
Kíváncsi vágy a szíved mélyén...
Merre száll a kimondott szó,
ami el nem mondható?!

„Ha én elmegyek,
még a fák is sírnak...
Gyenge ágairól
levelek hullanak.
Hulljatok le velem,
rejtsetek el engem!
Mer’ az én Édesem mást szeret,
Nem engem!

4. Vérző Ima

Összetört álmok tükrében
Pergette vissza életét
Nemesre-jóra-szépre született
De kihívta gonosz végzetét.

Halandó teste megtöretett,
És évei száma véges,
Legvitézebb volt egykoron,
De ellensége is népes.

Imáim égnek, nem remélnek
Vegyen magához kegyes Halál!
Vérezve égnek, szállnak, égnek,
Hajnal elátkoz, ha rám talál...

Szeretteire gondolt vissza,
Ráncos arcán könnyár
Szélbe üvöltve "nagyok" nevét,
Átok-imára görnyedt.

A csaták legerősebbje…
A majdnem halhatatlan…
Ereje elszállt, lejárt élete,
Magára maradtan.

Imáim égnek, nem remélnek
Vegyen magához kegyes Halál!
Vérezve égnek, szállnak, égnek,
Hajnal elátkoz, ha rám talál...

Minden, mi számított, elmúlt az életben,
Tengernyi könny. Hidd el, semmi sem véletlen.
Mentem, ha hívtak, harcoltam, nem kérdeztem,
Maradt a vérző ima!

Sebeztek százszor, nem sírtam, ha véreztem,
Felkeltem újra, ha új hajnalt éreztem.
Por és hamu, mi tűz volt a véremben,
Szóljon a vérző ima!

Atyái csarnokába térve,
Fájó teher az élet.
Elmúlt minden mi éltette,
Csak eleven kínja éget.

Vitézsége még megtöretett,
Évei száma véges,
Legvitézebb volt egykoron,
Most csak halálimára képes.

Imáim égnek, nem remélnek…
Vegyen magához kegyes Halál!
Vérezve égnek, szállnak, égnek,
Hajnal elátkoz, ha rám talál.

Imáim égnek, nem remélnek…
Vegyen magához kegyes Halál!
Vérezve égnek, szállnak, égnek,

5. Szabad Madár

Hidegen fújnak a szelek,
Hidegen fújnak a szelek,
Hidegen fújnak a szelek,
Azok nem jót jelentenek!
Hidegen fújnak a szelek,
Azok nem jót jelentenek!

Szabad ének, szabad madár,
Szabad ének, szabad madár,
Szabad ének, szabad madár,
Jaj, de szép, ki szabadon jár!
Szabad ének, szabad madár,
Jaj, de szép, ki szabadon jár!

Járnék én is, ha járhatnék,
Járnék én is, ha járhatnék,
Járnék én is, ha járhatnék,
Ha magammal szabad lennék!
Járnék én is, ha járhatnék,
Ha magammal szabad lennék!

Járnék én is, ha járhatnék,
Ha magammal szabad lennék!
Nem vagyok magammal szabad,
Kezemen, lábamon lakat.

Hidegen fújnak a szelek,
Azok nem jót jelentenek!
Hidegen fújnak a szelek,
Azok nem jót jelentenek!

6. A Rab Gólya

Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrepülne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.

Várja, várja, mindig várja,
Hogy kinő majd csonka szárnya
S felrepül a magas égig,
Hol a pálya
Nincs elzárva
S a szabadság honja kéklik.

7. A Walesi Bárdok 1

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

„Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”

Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.

„Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!...”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:

„Elhullt csatában a derék -
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

„Emléke sír a lanton még -
No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”

Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -

S Edvárd király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik.”

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...

Túl zenén, túl sípon-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.

8. A Walesi Bárdok 2

9. A Walesi Bárdok 3

10. Ötödik Nap

Élet tört fel dalaikból,
Lángolt szívükben a harag,
Iszony csengett szavaikból,
S testükből emeltek falat.
Nézték gyermekek halálát,
És csak sírtak tehetetlen.
A Halál ölelte aráját, s
Népük maradt temetetlen.

"Élő smaragdot kér a Haragos Úr,
Rám néz most minden,
Családom gyászba borul.
Egy éj, és elvégezve…
A csendet nézem, érzem
Lelkem messze szabadon száll,
Eggyé válok népem büszke őseivel
S véremtől gyógyul a Föld."

Az Ősök Ősének eljöttekkor
Nem létezett még szó,
Csak hit, amely halált kívánt:
Szíveket faló.
Két erő vívta örök harcát
Téren innen és túl:
Az egyik tanított és épített,
A másik áldozott vadul.

"Tollas Kígyó, mondd, hogy létezhetsz,
Ha nem táplál a vér?!"

"A bölcs tudás, s a béke
A vérnél többet ér."

"Márpedig én Füstölgő Tükör,
Én voltam itt előbb,
S tudásod már semmit sem ér
Ha vérzel színem előtt."

"Taníts, érlelj, kutasd az újat
Békés-vértelen,
Mert az Ötödik Napban jár a világ,
S az időnk nem végtelen."

"Épp' ezért kell gyilkolni,
Ezért ember-szívet falok,
Életben kell tartani
Az Ötödik Napot.
Letépett testrészekkel,
Ürülékkel díszítem magam,
Belekkel, zsigerekkel
Fonom be lobogó hajam.
Lenyúzott emberbőrbe öltözve
Éltetem a Napot,
Mert így őrizhetjük meg,
Mit a teremtő ránk hagyott."

"Elmegyek hát, de emlékezzetek:
Visszatérek még!
A Keleti Tengeren túlról jövök,
S velem lesz az ég!
Hagyjatok fel a gyilkolással,
S teremtsetek jövőt,
Az utat megmutattam,
És most gyűjtsetek erőt!"

Távoli kéklő hegyek között,
Magasan, tenger felett
Tovább élt a nép, amely
Áldozat szívet evett.
Tudásuk lassan elveszett,
És a múlt ködébe merült,
Véres templomaik árnya maradt csak,
A többi sírba került.

Élet tört fel…

11. Outro

DALRIADA LYRICS